Irodainfo
Online ajánlatkérés! +36 30 931 8495

Csak kapkodjuk a fejünket a rengeteg óriásdaru láttán

Jelentős bővülés előtt áll a hazai irodapiac, főként Budapesten indultak be a fejlesztések, a város számos pontján hirdetik magas daruk az éppen folyó építkezéseket. A fővároson belül is azonban kiemelkedik néhány terület szerepe, ezek egyike például a Váci út, ahol a Lehel tértől az Árpád hídhoz sétálva szinte folyamatosan építkezésekbe botlik az ember. De a város más részei sem maradnak ki a jóból, Dél-Budán vagy a Népligetnél járva is készülnek az irodák, a következő 2-3 évben több százezer négyzetméteres bővülés várható a budapesti piacon.

Hosszú évekig alig épült új irodaház Budapesten, mindössze egy-két projekt elkészüléséről lehetett beszámolni és a 2017 előtti 5 évben még a 300 ezer négyzetmétert sem érte el az átadott irodaterületek nagysága. Aztán a válság elmúltával a fejlesztők ismét munkához láttak, ma pedig a város számos pontján felállított óriás daruk mutatják, hogy egyszerre rengeteg építkezés zajlik.
 

Több százezer négyzetméter terület jöhet a Váci útra


Az egyik legnagyobb a fejlesztések koncentráltsága a Váci út környékén, ahol, aki például elsétál a Lehel tértől az Árpád hídig sorban irodaház-építésekbe botlik. Itt épül a Promenade Gardens, a White House, az Advance Tower, az Agora és a Váci Greens D épülete, így összesen az idei és a következő 2 évben a Váci úti irodaterület több mint 130 ezer négyzetméterrel növekedhet az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont adatbázisában szereplő, jelenleg területi információkkal, és várható ismert várható átadási dátummal rendelkező projektek alapján. De a sornak még nincs vége, több más irodaház mellett, a Váci úton épülhet az OTP új 7 emeletes székháza is a következő 3 évben, az Agora az első szakaszt követően még a jelenleg épülő többszörösével bővülhet, és szintén a Váci úton terveznek irodaház építéseket az MNB alapítványok, még újabb 150 ezer négyzetméternyi területbővülést jelentene, így összesen 2023-ig összesen 400 - 450 ezer négyzetméter irodaterület elkészülése is várható lehet, csak a jelenleg ismert jövőbeli beruházások alapján.
 

Dél-Buda is erősen belehúzott


Jelentős bővülésre számíthat a Dél-Buda irodapiaci lokáció is, itt 2019 végéig közelíti a 200 ezer négyzetmétert a várható átadások nagysága. Itt épülhet meg a Mol új székháza, amely önmagában egy több mint 80 ezer négyzetméteres fejlesztést jelent, de szintén hatalmas beruházásra készül a Futureal is, mely Kelenföldön építi fel 70 ezres komplexumát, a Budapest ONE-t 2018 végéig. A fejlesztések azonban itt is folytatódnak, a Buda Parton például még további több százezres nagyságrendű irodaátadások is várhatóak a következő években.
 

Hamarosan nem panaszkodhatnak a Pesten irodát keresők


A Pest központi piacon is jelentős mennyiségben készülhetnek el irodaházak a közeljövőben, itt épül például a Telekom új székháza, amely önmagában is közelíti a 60 ezer négyzetmétert, de a Corvin negyedben is tovább bővül az irodaállomány, a Futureal a Corvin 5 irodaház első ütemét várhatóan 2018 végén adja majd át, majd ezt követheti a 2019-ben a második ütem is. A komplexum a Corvin Sétány irodaházprojekt befejező üteme lesz, az idén elkészült Skypark mellett. A Pest központi piacon 2019 végéig várhatóan összesen közel 160 ezer négyzetméternyi területet adhatnak át, a jelenleg ismert adatok alapján az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont adatbázisa szerint.


Forrás: